Biohack vagy placebo?
Alex Krisztián Pável fordította, Krisztina Misko szerkesztése
Egy gondolatébresztő kérdés: szívesebben venne be nagyobb adag LSD-t vagy pszilocibint néhanapján, hogy feloldja a határokat saját maga és az univerzum között, vagy csak egy kis mennyiséget szedne rendszeresen, hogy kreatívabbá váljon és jobban tudjon teljesíteni az intellektuálisan megterhelő feladatokban? Ez az utóbbi opció manapság igen nagy figyelmet generált a biohackinggel foglalkozó közösségekben, ahol microdosing néven terjedt el. A legutóbbi Pszichedelikus Kutatások Interdiszciplináris Konferenciáján (Interdisciplinary Conference of Psychedelic Research – ICPR2020) a mikroadagolás módszereivel és hatásaival foglalkozó szakértők megosztották kutatásaik eredményeit, miszerint a pszichedelikumok mikroadagolása valószínűleg nem a megfelelő eszköz a teljesítmény fokozására.
A kis mennyiségű LSD stimuláns hatása már azóta ismert, amióta maga Albert Hofmann ajánlotta a Ritalin alternatívájaként.1 Napjainkban a microdosing rajongók sokkal szélesebb körű motivációval rendelkezhetnek. Ezek egyike az a remény, hogy a pszichedelikus szerek rendszeres úgynevezett ingerküszöb alatti (a fogyasztás során „nem áll be tőle az ember”) fogyasztása fokozza a memóriát és a kogníciót.2 Valóban, az online mikrodózis fórumok (például a Reddit, TheThirdWave) tagjai áradoznak a mikrodózis kreativitásukra és a kognitív képességeikre gyakorolt pozitív hatásaival kapcsolatban. A tudósok ezen hatások összességére nootropikus hatásokként hivatkoznak. Mások a mentális egészségre és általános közérzetre gyakorolt pozitív hatásokra fókuszálnak: a depresszióval és szorongással küzdő fogyasztók szerint a tüneteik javultak, az egészséges használók szerint pedig segíti őket pozitívabb hangulatba kerülni.
A mikrodózis valódi kognitív előnye továbbra is nehezen megfogható, azonban a használók világszerte szemet hunynak a korlátozott, de egyre növekvő bizonyítékok felett, melyek az állításaikat cáfolják. Az esetet tovább bonyolítják egyes kutatók, akik egyszerre emelik ki munkájuk korlátait és újszerűségét. Az elmúlt néhány évben körülbelül egy tucat tanulmány került publikálásra, amik a mikrodózis állítólagos előnyeit vizsgálták3, de nem ritka a kutatók körében, hogy a saját munkájukat titulálják elsőnek a maga nemében. Gyakorta megállapítják, hogy nem találtak különbséget a placebo tabletták és a mikrodózis között, ám ezek az eredmények csak feltételesek és még további kutatások szükségesek, mielőtt biztosan kijelenthető lenne, hogy a mikrodózis nem rendelkezik teljesítménynövelő hatással. Vajon mikor jön el ennek a bizonyosságnak az ideje?
A legutóbbi virtuális ICPR2020 konferencia bepillantást engedett a legfrissebb pszichedelikus kutatási irányokba. Az előadók széles spektruma lefedte a filozófiától kezdve a idegtudományokon át, a politikáig bezárólag a tudományok minden területét, így a résztvevők egy holisztikus, kiegyensúlyozott képet kaphattak a legújabb kutatásokról.
Az ICPR2020 ismét bebizonyította, hogy mennyire fontos lett a microdosing a pszichedelikus tudományos körökben: a konferencián két teljes szekciót és 5 különálló előadást szenteltek a témának. A konferencia címében szereplő „interdiszciplináris” jelzőhöz hűen, ezek az előadások a mikrodózis farmakológiáját vizsgáló alapvető biológiai kutatásoktól (Tobias Buchborn, Imperial College London), a pszichológiai alapú tanulmányokig terjedtek, amelyek a mikrodózis művészi és esztétikus érzékenységre gyakorolt hatását vizsgálták (Michiel Van Elk, PhD, Leiden University).
A másik három mikrodózishoz köthető munkát prezentáló előadó: Nadia Hutten, PhD a Maastricht University-től; Neiloufar Family, PhD az Eleusis Ltd.-től és Szigeti Balázs, PhD az Imperial College London-tól. Mindhárman a mikrodózis jólétre és kognícióra gyakorolt hatásairól adtak elő. Szigeti és munkatársainak egy tanulmánya épp készülőben van, míg az eleusisi és maastrichti cikkek már publikálásra kerültek.
Ahhoz, hogy megértsük az eredményeket, fontos, hogy megismerjük a mögötte lévő tanulmányok módszertanát, valamint a gyakorlati kialakítás hasonlóságait és különbségeit. Fontos kiemelni, hogy a maastrichti és eleusisi tanulmányok klinikai settinget alkalmaztak az LSD mikrodózis -vizsgálatára, a londoni kutatásban viszont otthoni mikrodózingolók (bármilyen típusú pszichedelikum előfordulhatott, de főleg LSD és pszilocibin) tapasztalatait vizsgáltak, egy innovatív csavarral. A maastrichtiek figyelemmel kísérték a pszilocibin mikrodózing akut hatásait a bevétel utáni 8 órában, míg a másik két tanulmány egy hónapig követte résztvevőit. Ezekben a hónapos tanulmányokban az adagolás időzítését James Fadiman 2011-es „The Psychedelic Explorer’s Guide”6 című könyve alapján alakították ki, ami az első helyen áll a mikrodózing népszerűsítésében. Ezen protokoll szerint háromnaponta kell bevenni LSD-t vagy pszilocibint.
A laboratóriumi körülmények limitálták a minták elemszámát, így a maastrichti és eleusisi tanulmányok 50 fő alatti létszámmal dolgoztak, míg Szigeti közvetett, self-blind tanulmánya nem rendelkezett ilyen korlátozásokkal, és majdnem 200-an vettek részt benne. Ezáltal, bizonyos értelemben, ezt nevezhetjük a jelenlegi legnagyobb placebo-kontrollált mikrodózing tanulmánynak .
A tanulmányok összehasonlítását tovább nehezítik a settingben rejlő különbségek, a résztvevők kora és száma (huszonvalahány a maastrichtiben és hatvanvalahány az eleusisiben) és a lemért, különböző kognitív paraméterek. Mindhárom tanulmány figyelte a résztvevők koncentrálóképességének időtartamát, a reakcióidejüket, de az eleusisiek és az imperialbeliek hozzáadtak néhány vizuális- és térmemória tesztet. Az Imperial tanulmánya mérte fel a legtöbb kognitív paramétert, kiegészítve deduktív érvelési, térbeli tervezési és mentális forgatási tesztekkel.
A „set és setting” hagyományosan fontos kijelentés a pszichedelikus tudományban, utalva arra a jelenségre, hogy a mindset és a fogyasztás körülményei befolyásolják a szerek hatásait. Ez jól ismert, és a magas dózisú pszichedelikus kutatásokban is gyakran alkalmazzák: a híres rákellenes pszilocibin kísérletekben például egy kényelmes nappalit imitáló „laboratóriumot” alakítottak ki.7 Ez biztosítja, hogy az élményt nem fogja negatívan befolyásolni az apró diszkomfort érzet, amit az emberek gyakran éreznek a nyíltan klinikai légkörben.
Amikor mikrodózingról van szó, nem biztos, hogy a laboratórium átalakítása elegendő. A mikrodózing anekdotikusan elismert előnyei leginkább hosszútávon jelennek meg, amikor az emberek élik a mindennapi életüket. Jobbak lettek a munkában és a problémamegoldásban? Jobban törekednek a kreativitásra? Javultak a kapcsolataik? Ezeket a dolgokat nem lehet laboratóriumban felmérni. Az egész napot ott tölteni, csak „küszöb alatti” adagokat bevenni, akár enyhén zaklatott állapotba is hozhatja az embereket, ami befolyásolhatja a résztvevők jólétét és kognícióját. A dupla-vak és placebo-kontrollált kísérletek számítanak a farmakológiai kísérletek alapvetéseinek, kiváltképp ha tudatmódosító szerekről van szó. Ezen kísérletek megengedik nekünk, hogy különbséget tegyünk az elme belső befolyásolhatósága és a drogok fiziológiás következményei között, ami elengedhetetlen.
Mielőtt lehetséges volt szigorú, placebo-kontrollált tanulmányokat végezni pszichedelikumokkal, az egyetlen lehetőség az önbevallásos kérdőív volt a résztvevők mikrodózing élményeinek vizsgálatára.3 Az Imperial self-blind tanulmányában Szigeti és munkatársai a klasszikus online kérdéseket egy placebo-kontrollált formához igazították. A post-hoc adatgyűjtés helyett a kutatók megkérték az otthoni mikrodózing résztvevőket, hogy az adott hónapban esedékes adagokat figyelmesen rendezzék jelöletlen kapszulákba, azokat pedig QR kóddal ellátott borítékokba. Emellett a kutatóknak ugyanennyi QR kóddal jelölt borítékot kellett előkészíteniük, de az ezekben található jelöletlen kapszulákban placebo anyagot helyeztettek el. Majd a két adag borítékot összekevertették és a résztvevőknek ebből kellett véletlenszerűen kiválasztani a hónapnak megfelelő mennyiségű adagot és elküldeni a QR kódokat. Így a kutatók, a QR kódok segítségével, tudták, hogy a résztvevők valódi szert vettek be vagy placebot, míg az alanyok számára ez az információ nem volt elérhető.
A self blind tanulmányok legnagyobb hátránya, hogy megengedi a résztvevők számára a saját LSD vagy pszilocibin beszerzését a kutatáshoz, emiatt lehetetlen megmondani a bevitel pontos mennyiségét és az anyagok tisztaságát. Ennek a korlátnak a hatását, nagymértékben ellensúlyozta a minta nagysága (191 fő vett részt a tanulmányban, szemben a 20-50 fős laboratóriumi kísérlettel). A self-blind kísérletek rendelkeznek egy hatalmas előnnyel: betekintést engednek a mikrodózing természetes, mindennapi körülmények között megfigyelhető hatásaiba, miközben biztosítják a placebo-kontrollt is.
A mikrodózing nootropikus hatásai sokfélék: koncentráció- és kreativitásfejlesztés, spirituális tudatosság, produktivitás, nyelvi fejlődés és a vizuális kapacitás bővülése.8 A kérdés az, hogy megfigyelhetőek-e ezek a hatások, ha a teszteket laboratóriumi-, (Eleusis és Maastricht), vagy placebo-kontrollált otthoni körülmények között (Imperial College) végzik?
Röviden: nem.
A három, ICPR2020-on prezentált placebo-kontrollált tanulmányból egyik sem talált jelentős különbséget kognitív teljesítmény terén a placebo és az LSD/pszilocibin mikrodózing csoport között. Az imperialbeli self-blind tanulmányban nem találtak különbséget a valós szert bevett résztvevők kognitív képességeiben, sem akut (2-5 órával a bevétel után), sem a négyhetes vizsgálat végén. A kutatók azonban szignifikáns érzékenységet találtak a placebo hatásra. Egy nagyon fontos kérdést tettek fel a résztvevőknek: „Úgy gondolja, hogy valós anyagot vett be?”
Amikor a résztvevők úgy gondolták, hogy igen, valós szert vettek be – akár igaz volt, akár nem – növekedett a jólét érzetük, figyelmesebbek és elégedettebbek voltak az életükkel. Placebo bevétele esetén az elme „csalni” tud a gondolatok és a hangulatok terén, de a kognitív teszteken nem: akár azt gondolták, hogy teljesítményfokozó szert vettek be, akár nem és ez akár igaz volt, akár nem; a teszteredmények nem változtak.
A kutatókat ez azonban nem győzte meg. Szigeti Balázs, a self-blind tanulmány vezetője, azt gyanítja, hogy ha a microdosing valóban kiterjedt pozitív hatásokkal rendelkezik, mint ahogyan azt az emberek anekdotikusan állítják, akkor azt tapasztalták volna egy ilyen nagy mintán. Mégsem zárja ki azt a lehetőségét, hogy a további kutatások során kicsi, de specifikus pozitív hatásokat figyelhetnek meg. Például a maastrichti kutatók úgy találták, hogy a mikrodózing jó hatással van a tartós figyelemre – ez az eredmény ígéretes, azonban az eleusisi tanulmány eredményei nem mutattak ki növekedést hasonló tesztek során. Egy másik potenciálisan specifikus hatás példájában a self-blind tanulmány egy apró, de statisztikailag szignifikáns növekedést mutatott a mentális forgatás képességében. „Több tanulmánynak meg kellene ismételnie az eredményeinket, mielőtt egyértelmű következtetésre juthatnánk, de szerintem a mikrodózing kognitív előnyei nem túl ígéretesek.”, összegezte Szigeti.
Mindent egybevetve: az ICPR2020 minden eredménye arra ösztöni a rekreációs célú mikrodózing használókat, hogy tegyék fel önmaguknak a kérdést: „Tényleg jobban teljesítek, vagy csak azt gondolom?”
A csúf igazság az, hogy a jelenlegi kutatások kimutatták, hogy a legmegbízhatóbb nootropikumok… a kardiovaszkuláris gyakorlatok.9 Különböző drogok, melyek az agyat lettek volna hivatottak felpörgetni, olyan gyorsan mentek ki a divatból, mint ahogyan betörtek oda. A modafinil, a legnépszerűbb, bizonyítottan csak enyhén hatásos a figyelem és a memória fokozására, főleg komplex feladatok esetén.10 De egyik nootropikum hatása sem volt még közel sem „az emberi elme teljes tárházának feloldásához”, mint ahogy azt a Csúcshatás című filmben ábrázolták. Ez alól a pszichedelikumok sem kivételek.
Habár nem okoz szignifikáns változást a kognitív teljesítményben, a mikrodózing más módokon hasznos lehet az agy számára. Naia Hutten kutatása a Maastrichti Egyetemen bebizonyította, hogy a mikrodózing akut BDNF (Brain-Derived Neurotrophic Factor) növekedéshez vezet, mely egy fontos molekula a neuroplaszticitáshoz.11 Illetve az Eleusis Ltd.-nél, Neiloufat Family azt kutatja, hogy a mikrodózing esetleg hasznos eszköz lehet a korai Alzheimer-kór kezelésében. Klinikai kutatásait az a hipotézis vezeti, hogy a kismennyiségű LSD serkenti a BDNF jelzéseit, ezáltal fokozva a neuroplaszticitást, ami védelmet nyújthat az idősödő agy számára a hanyatlással szemben.11
De nem ez az egyetlen mechanizmus, amin keresztül az LSD mikrodózing neuroprotektorként működhet. Minden szer, ami a szerotonin 5HT-2A receptorra hat – ide tartozik az LSD is – már bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatású és az ideggyulladás szorosan kapcsolódik az Alzheimer patológiájához.13 Amikor arra kértük, hogy mondjon véleményt a teljesítményfokozó hatásokról, Neiloufar Family így nyilatkozott: „ Engem nem zavar, hogy az LSD nem rendelkezik nootropikus hatásokkal egészséges felnőtt emberek esetén. Nem szükséges, hogy egy drog amely bizonyos pácienseknél, mint terápiás eszköz jól működik, pozitív hatást fejtsen ki egészséges embereknél is. Ha megnézzük a többi szert, melyek segítik a kogníciót, például az ADHD-ra használt atomoxetine, nem idéz elő nootropikus hatásokat, de hatásos az ADHD kezelésben.”
Ahogy a mikrodózing népszerűsége nő, úgy a pszichedelikus kutató közösségnek egyre fontosabb lesz meggyőzően megválaszolni még egy kérdést: Biztonságos-e ez hosszútávon? Eddig a kutatók csak rövidtávon – maximum egy hónapig – figyelték meg a résztvevők egészségi állapotát, míg az internetes mikrodózing fórumokon olykor népszerűsítik a napi kis mennyiségű pszichedelikum használatot akár hónapokon vagy éveken keresztül. Az akut mellékhatások közt van az alkalmi szorongás és nyugtalanság (gyakran a stimulánsok ellenjavallata), bár ezek ritkán lépnek fel. A hosszútávú hatások viszont jóformán ismeretlenek.
Ha a hosszútávú hatásokra gondolunk, fontos a fen-phen (fenfluramine) esetét alapul venni. Ez egy népszerű súlycsökkentőszer volt a 90-es években, ami szignifikáns szívproblémákat okozott. A fen-phen elsődleges célpontjára, az 5HT-2B receptorra hatva szívproblémákhoz vezethet.12 A legtöbb pszichedelikus szer elsődleges célpontja az 5HT-2A receptor, de nem teljesen specifikusak, és akár az 5HT-2B receptort is aktiválhatják. Jelentheti-e ez azt, hogy a krónikus mikrodózing hónapok-évek alatt negatív hatásokat fejt ki a szívre? Ennek a megválaszolására további vizsgálatok szükségesek.
Még most sem tudjuk, hogy a mikrodózing pozitívan hat-e az egészségre és az általános közérzetre, vagy ezt a javulást csak a placebo hatás okozta. Az is kérdéses, hogy a hónapokon vagy éveken át tartó használat károsíthatja-e a szívet. A nootropikus hatásokkal kapcsolatosan a kutatások eredményei ellentmondásosak. További kutatások folynak, míg Szigeti Balázs munkája az Imperial College-ban belépett a második fázisba, a Beckley/Maastrich Research Programme pedig egy új tanulmányt indít, amelynek keretében agyi képalkotó eszközökkel pontosabban térképezhetik fel a mikrodózing használatot.
Az új tanulmányokból kiderülhet, hogy a mikrodózing milyen mechanizmussal teheti az agyat egészségesebbé és az öregedésnek ellenállóbbá. Bár az eddigi eredmények alapján, ezek a kutatások még erősebben rácáfolhatnak arra, hogy a mikrodózing emberfeletti kognitív képességeket idéz elő. Talán túl sok egyidejűleg elvárni a pszichedelikumok előnyeinek tudományos feltárása során, hogy nagy dózisban transzformatív pszichés és idegrendszeri hatást, mikrodózisban pedig biohack-et váltson ki.
Kizáró nyilatkozat: Jogi nyilatkozat: Ezt a blogbejegyzést önkéntesek fordították és ellenőrizték. A fordításban részt vevő személyek nem képviselik a MIND Alapítványt. Ha hibákat vagy ellentmondásokat talál, vagy ha a fordításban valami nem egyértelmű, kérjük, jelezze nekünk – örömmel fogadunk minden javítást. (mail to: [email protected]) Ha szeretne segíteni többnyelvű projektünkben, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk, hogy csatlakozhasson a MIND Blog Fordító Csoporthoz!
Fadiman, J. & Korb, S. Might Microdosing Psychedelics Be Safe and Beneficial? An Initial Exploration.J. Psychoactive Drugs51, 118–122 (2019).
Hutten, N. R. P. W., Mason, N. L., Dolder, P. C. & Kuypers, K. P. C. Motives and Side-Effects of Microdosing With Psychedelics Among Users.Int. J. Neuropsychopharmacol.22, 426–434 (2019).
Bornemann, J. The Viability of Microdosing Psychedelics as a Strategy to Enhance Cognition and Well-being – An Early Review.J. Psychoactive Drugs1–9 (2020).
Hutten, N. R. P. W.et al.Mood and cognition after administration of low LSD doses in healthy volunteers: A placebo controlled dose-effect finding study.Eur. Neuropsychopharmacol.(2020) doi:10.1016/j.euroneuro.2020.10.002
Family, N.et al.Safety, tolerability, pharmacokinetics, and pharmacodynamics of low dose lysergic acid diethylamide (LSD) in healthy older volunteers.Psychopharmacology237, 841–853 (2020).
Fadiman, J.The Psychedelic Explorer’s Guide: Safe, Therapeutic, and Sacred Journeys. (Simon and Schuster, 2011).
Griffiths, R. R.et al.Psilocybin produces substantial and sustained decreases in depression and anxiety in patients with life-threatening cancer: A randomized double-blind trial.J. Psychopharmacol.30, 1181–1197 (2016).
Kuypers, K. P.et al.Microdosing psychedelics: More questions than answers? An overview and suggestions for future research.J. Psychopharmacol.33, 1039–1057 (2019).
Roig, M., Nordbrandt, S., Geertsen, S. S. & Nielsen, J. B. The effects of cardiovascular exercise on human memory: a review with meta-analysis.Neurosci. Biobehav. Rev.37, 1645–1666 (2013).
Battleday, R. M. & Brem, A.-K. Modafinil for cognitive neuroenhancement in healthy non-sleep-deprived subjects: A systematic review.Eur. Neuropsychopharmacol.25, 1865–1881 (2015).
Hutten, N. R. P. W.et al.Low Doses of LSD Acutely Increase BDNF Blood Plasma Levels in Healthy Volunteers.ACS Pharmacol. Transl. Sci.(2020) doi:10.1021/acsptsci.0c00099
Hutcheson, J. D., Setola, V., Roth, B. L. & Merryman, W. D. Serotonin receptors and heart valve disease–it was meant 2B.Pharmacol. Ther.132, 146–157 (2011).
Raz, S., Nichols C.D. , Maillet E. L., Grantham C., and Family N. (2020) Lysergic Acid Diethylamide as a Multi-Target Therapeutic for Alzheimer’s Disease [White paper]